GTA San Andreas

Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)

Los Santos

 

Sweet & Kendl

 

Nehézség: könnyű

 

Hazaérve régi barátom, Big Smoke fogadott. Kocsiba vágtuk magunkat, hogy találkozzunk a testvéreimmel, akik a Los Santos-i temetőben, anyánk sírjánál vártak ránk. A bátyám, Sweet nem repesett a boldogságtól; évek óta neheztel rám, amiért itt hagytam a családot. Miután a nővérem, Kendl elment, hogy az új pasijával találkozzon, régi ellenségünk, a Ballas emberei törtek ránk. Big Smoke kocsija felrobbant, így kénytelen voltam újra nyeregbe pattanni. Útközben hazafelé kettéváltunk, én a mindig beszívott Rydert követtem, és néhány levágással sikerült is leráznunk a minket kergetőket.

 

Tipp: Megfigyeltem, hogy üldözőim általában balról próbálnak előzni, így a hajsza hevében könnyen oszlopoknak, házsarkoknak terelgethetem őket.

 

Ryder

 

Nehézség: könnyű

 

Ryder leszólta a sérómat, így elmentünk a borbélyhoz. Mivel igencsak le voltam égve, hanyagolnom kellett a menő frizurákat. Utána pizzáztunk egy jót (egyenek csak a nyulak salátát!), míg Ryder úgy nem döntött, hogy kirabolja a boltot. Hamar menekülésbe fordult a dolog, de legalább jóllakottan térhettem haza.

 

Tipp: egy shotgun engem sosem ijeszthet meg, ezért elfutás helyett érdemesebb volt lecsapni az étterem pincérét, így máris kezembe vehettem első komolyabb fegyveremet.

 

Lefújva ( Tagging Up Turf)

 

Nehézség: könnyű

 

Sweet magával vitt, és átfújtuk néhány rivális banda graffitijét a saját jelünkkel. Hogy izgalmas is legyen, mindezt a Ballas területén csináltuk.

 

Tipp: A zsaruk belekeverése nélkül is megy ez, ha nem látják, hogy sprayzek, és ha harc helyett inkább lefutom a két bandatagot a sikátorban.

 

Takarítás (Cleaning The Hood)

 

Nehézség: könnyű

 

Mivel a távollétem alatt számos régi cimbora veszett el a drog mámorában, elindultam kitisztítani a környéket. Végül Ryderrel megtaláltuk a terjesztési fészket, ahol négy dílernek mutattuk meg, milyen az, amikor valaki igazán elszáll.

 

Tipp: Bátran használhattam a fegyverem a söpredék pusztításában, a rendőröknek nem nagyon akaródzott akadályozni minket.

 

Vizit (Drive-Thru)

 

(Nehézség: könnyű)

 

A fiúk kajálni akartak, úgyhogy elvittem őket a közeli Csirkefogóba. Elég rövid út volt, mivel észrevettük, hogy a Ballas-legények keménykedni akarnak a területünkön. Gyorsan leszorítottam őket az útról, amíg a fiúk kilyuggatták a kasztnijukat… no meg őket is. Néhány rendőr ugyan feltűnt a színen, de hamar lemaradtak a visszaút alatt.

 

Tipp: Elinduláskor megálltam a kiszáradt folyómedernél, ahol egy automata fegyver volt elrejtve a híd alatt. Ezzel már vezetés közben is lőhettem, így hamarabb elintéztük a Ballas autót.

 

Átutazóban (Drive-By)

 

Nehézség: könnyű

 

Rövid lőgyakorlat és a banda színébe öltözés után ismét Ballas területre hatoltunk be, néhány trófea levadászása végett. A könnyű menet után ugyan kaptam két csillagot a zsaruknál, de a közeli autófestő műhely rendezte a problémát.

 

Tipp: Az autót állandóan mozgásban tartva, a bandatagokat elgázolva a feladat gyerekjáték volt.

 

Sweet csaja (Sweet's Girl)

 

Nehézség: könnyű

 

A tesóm hívott, hogy a nőjével szorult helyzetbe kerültek, épp lőnek rájuk, ezért jó lenne, ha odatolnám a képem. A szokásos gázolásos érkezésemmel igencsak visszavettem a tűzharc hevességéből, a maradék ellenállást már hamar legyűrtük.

 

Tipp: Amikor kilőtték alólam a kocsit, elszaladtam, és egy újabb járgánnyal tértem vissza a csatába.

 

Cesar Vialpando

 

Nehézség: könnyű

 

Sweet aggódott nővérünk új pasija miatt, ezért átszólt az autószerelő haverjának, aki egy igazi lowrider autóval várt rám. Ezzel elmentem az ifjú pár után a pályaudvar mögötti versenyre, ahol persze maximum tét mellett aláztam le a helyi menőket.

 

Tipp: A szerelővel beépíttettem egy nitrót is az autóba, ami a következő feladat során bizony jól jött.

 

Invázió (Home Invasion)

 

Nehézség: könnyű

 

Éjszaka meglátogattuk az Ezredest, és amíg Ryder őrködött, én kirámoltam a fegyveres ládákat a lakásból. Az ellesett technikával később egyedül is el-eljártam fosztogatni.

 

Tipp: Bár látszólag öt láda van a házban, az ágy alatt egy hatodik is lapul.

 

Vonatozás (Catalyst)

 

Nehézség: könnyű

 

Ryder és én újabb összetűzésbe keveredtünk Ballas területen. Bár az emberek nagyját elgázolva érkeztem az alagúthoz, a két hullámban támadó ellenfelek legyőzésével még nem lélegezhettünk fel. Miután felmásztam a vonatra, az nekilódult az állomás felé, így kénytelen voltam ledobálni a ládákat, egyenesen Ryder kezébe.

 

Tipp: A síneken gond nélkül eljuthatok a város távoli részeibe is, hiszen nincs forgalom.

 

Angyalbőrben (Robbing Uncle Sam)

 

Nehézség: közepes

 

A falon átmászva a Nemzeti Gárda telepére jutottam, ahol néhány őr likvidálása után elkezdtem felpakolni a teherautónkra a fegyvereket. Gyorsan haladtam, főleg miután rájöttem, hogy ügyesen manőverezve egyszerre két ládát is felkaphatok a targoncával. Néha megálltam és segítettem Rydernak lelődözni a felbukkanó bakákat. Csodálkoztam is, hogy alig őrzik a bázist, de amikor elindultunk a telepakolt járművel, forró lett a helyzet. A tükörből folyamatosan figyelve, a dudára tenyerelve irányítottam társam, hogy mikor hajítson üldözőink felé egy-egy ládát.

 

Tipp: Ha a belső kaput nyitottam ki előbb, oda tudtam targoncázni mind a hat ládát a bejárathoz, így amikor Rydert beengedtem, csak fel kellett emelgetni őket a platóra (a felpakolás után be is tolathattam volna a garázsba, hogy aztán szemtől szembe rendezzem le a gárdistákat).

 

OG Loc

 

Nehézség: könnyű

 

A fiúk megkértek, hozzuk ki Jeffet a börtönből, aki ma szabadult. Hát öregem, ez nem semmi egy fazon: háklis, ha nem OG Locnak hívjuk, és állandóan jön az idióta rigmusaival. Na mindegy, utána elvittük egy „barátjához”, aki azonban menekülőre fogta a dolgot. Némi motoros üldözés után gondoskodtunk róla, hogy többé ne lopjon rímeket senkitől.

 

Tipp: Nem volt szükség nyaktörő iramra, mivel Freddy állandóan heccelt minket, így könnyen a nyomában maradhattam.

 

A menekülő ember (Running Dog)

 

Nehézség: könnyű

 

Megint összefutottam a két zsaruval, amikor átmentem Smoke-hoz. Együtt furikáztunk, nyugodt napnak ígérkezett, amíg a haver le nem állt beszélgetni két alakkal. A duma vége az lett, hogy Smoke lecsapta az egyiket, én meg rohanhattam a nyúlcipőt kötött másik után. Szerencsére a sok futóedzés megtette hatását, hamar lesprinteltem a csávót, és a közeli lövések elől nem könnyű elszaladni…

 

Tipp: Ha futás közben lököm fel a fickót, még lőszert sem kell pocsékolnom rá.

 

A sínek rossz oldalán (Wrong Side of the Tracks)

 

Nehézség: könnyű

 

A két tetű zsernyák rászállt Smoke-ra… Kimentünk a pályaudvarra, ahol néhány mexikói balfék parádézott a vonaton. Megmutathattam, mit tudok egy krosszmotor nyergében, míg Smoke levadászta a chilizabálókat.

 

Tipp: A jobb oldali sínpár külső oldalán maradva gyerekjáték a feladat, hiszen könnyen kikerülhettem a síneken maradt autót és a szembejövő vonatot is.

 

Ez csak üzlet (Just Business)

 

Nehézség: közepes)

 

Smoke megkért, hogy kísérjem el egy tárgyalásra. Gondoltam, hogy nem valami nyakkendős összejövetel lesz, de ekkora balhéra nem számítottam. A belső és külső tűzpárbaj után motorra pattantunk, és díszkísérettel hajtottunk át a városon. Üldözőinket nehezen ráztam le, csak a folyómeder lezárt csatornájába hajtva, majd ott a robbanó hordókat kilőve sikerült megszabadulnunk tőlük. Valaki filmes láthatta a produkciónkat, mert néhány évvel később egy moziban ugyanez az üldözés köszönt vissza…

 

Tipp: Az épületben találtam golyóálló mellényt, a blokádnál a középső autót megsorozva felrobbantottam a teljes gyülekezetet, de a kamionra kár volt lőszert pocsékolnom, úgysem tehettem kárt benne.

 

Tenger-parti (Life’s a Beach)

 

Nehézség: könnyű

 

A parti házban megvártam az estét, és meglátogattam OG-t. Addig nyivákolt, míg megígértem, hogy szerzek hangrendszert a bemutatkozó partijára. Lementem a partra, ahol bitang tánctudásommal elbűvöltem a DJ-t. Miután kivágtam a kocsijából, már gondolom nem volt annyira lelkes… A lényeg, hogy a motyó a garázsban landolt.

 

Tipp: A parton előre indulva egy keskeny hídon át vezet az út, ami nekem nem jelentett gondot, ám üldözőim csúnyán elakadtak rajta.

 

Madd Dogg dalai ( Madd Dogg's Rhymes)

 

Nehézség: közepes

 

A helyi nagymenő házában tett látogatásom a csendes lopakodás jegyében telt. A késes mutatvány után már egy hangtompítós pisztoly is a rendelkezésemre állt.

 

Tipp: Vettem egy drága házat a hegyen, aminek üres garázsa szinte kiáltott Madd Dogg Rolls Royce-a után. Fontos, hogy még az akció előtt meglovasítsam, mert tartok tőle, hogy utána már csak hűlt helyét találnám.

 

Tűz a víz alá! (Management Issues)

 

Nehézség: közepes

 

OG most Madd Dogg menedzserét pécézte ki magának. Az egyetlen alkalom, amikor a fickó egyedül van, egy díjátadási ceremónia. Előbb leszorítottam egyik sofőrjének autóját, majd a közeli autószerviz meglátogatása után csatlakoztam társaimhoz. A konvoj megérkezett, a balfék beszállt, majd meg sem álltam vele a mólóig. Itt egy látványos vetődés közben a tenger fenekére küldtem a figurát.

 

Tipp: Ha már a mólónál voltam, felmerült bennem, hogy átúszom a túlpartra, és felfedezem magamnak a teljes megyét. Megtehettem volna – de van még itt dolgom bőven.

 

Házibuli (House Party)

 

Nehézség: közepes

 

OG bulija előtt elmentem sérót csináltatni, és valami menő göncöt venni. A parti nyolc után kezdődött, és rettenetesnek indult, de aztán ránk rontott pár Ballas fickó, és felpörgették a hangulatot. Három hullámban támadtak, először az autó, majd a híd felől, végül minden irányból.

 

Tipp: A parti előtt hazaugrottam pihenni kicsit (értsd: save game). A harc közben végig mozgásban maradtam, folyamatosan lőttem; elsősorban Sweetre kellett vigyáznom, nehogy tűzvonalba kerüljön.

 

Tüzes vágy (Burning Desire)

 

Nehézség: közepes)

 

Meglátogattam a fánkzabálókat, akik egy sikátorba küldtek néhány molotov koktélért, majd egy felgyújtásra ítélt házhoz irányítottak. Miután minden ablakon bedobtam a csomagot, és lelőttem a felzavart mexikóiakat, észrevettem egy csapdába esett lányt az emeleten. Felszaladtam hozzá, megkerestem a tűzoltó készüléket a konyhában, és kimenekítettem Denise-t, visszatérésem óta első barátnőmet (már ha a prostikat nem számoljuk…).

 

Tipp: A molotovok eldobása előtt mentem egy kört a ház körül, lelőttem a mexikóiakat, így az akció közben már nem zavartak.

 

Szürkeimport (Gray Imports)

 

Nehézség: közepes

 

Megint megtaláltak a zsaruk egy feladattal: egy oroszt kellett kifüstölnöm a dokkoknál. A robbanó hordókat kihasználva utat vágtam a raktárházban, a lépcső alól fölvettem az AK-t, és beleengedtem néhány tárat az oroszba. Golyóálló mellény ide vagy oda, nem sok esélye volt elérnie a járművét.

 

Tipp: Az ajtón kívülről is lelőhettem a célszemélyt, ekkor nem kell hosszasan szaladgálni utána.

 

Vadászat (Doberman)

 

Nehézség: közepes

 

Elmentem a fegyverboltba (később visszajöttem, és megtanultam két fegyverrel lőni egyszerre), majd a Glen Parkba. Leszedtem a szemem elé kerülő Ballas fickókat, ezzel kirobbantva egy hosszú, többlépcsős bandaháborút. Miután a miénk lett a terület, elintéztem a menekülni próbáló dílert is.

 

Tipp: A hullámokban támadó bandatagokat egyszerűbb autóval elgázolni.

 

Los Sepulcros

 

Nehézség: közepes

 

Magam köré gyűjtöttem néhány srácot, és elmentünk a temetőhöz. A tűzharcban az ellenség elhullott, mi meg felkeltettük a rendőrség figyelmét, így kísérettel érkeztünk haza.

 

Tipp: Vetődés, lövés, sírkövek és fák fedezékként használata a temetői harc sikerének kulcsa.

 

Családegyesítés (Reuniting the Families)

 

Nehézség: közepes

 

Békekötési találkozóra hívtak minket, de helyettük a zsaruk csapdájába futottunk. Smoke és Ryder magunkra hagyott minket, így egyedül kellett megmentenem Sweet alfelét. A kötélen ereszkedő kommandósokig nem is volt gond, a helit is megsoroztam AK-val, de az utcán bekeményedett a szitu. A végén alaposan megnyirbáltuk a rendőrség létszámát.

 

Tipp: A motelben lassan, görnyedve araszoltam előre, így szinte karcolások nélkül úsztam meg a kalandot. Az autóban a felkapaszkodó motoros rendőrökkel kellett vigyázni.

 

A zöld szablya (Green Sabre)

 

Nehézség: közepes

 

Cesar felhívott, hogy valami fontosat mutatna. Bíztam benne, találkoztam vele, de amit ott láttam, attól felfordult a gyomrom. Becsaptak, elárultak… ráadásul a legjobb barátaim! Akkor belém villant: Sweet is bajban van! őrült sebességgel száguldottam át a városon, és még idejében érkeztem, hogy megmenthessem a megsebesült bratyót. A dolognak a rendőrség érkezése vetett véget. Sweet kórházba került, engem meg Tenpennyék vittek magukkal. Elvittek az isten háta mögé, elvették a fegyvereimet, és csak egy fényképezőgépet adtak.

 

Tipp: Megérkezésemkor a bátyus még tartotta magát, így először kocsival gázoltam el pár Ballas pribéket. Utána hol az autókat használtam fedezékként, hol újfent bepattantam egybe, és onnan lövöldöztem kifelé.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 86
Tegnapi: 176
Heti: 497
Havi: 3 780
Össz.: 1 998 813

Látogatottság növelés
Oldal: Végigjátszás
GTA San Andreas - © 2008 - 2024 - gta-sandreas.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »